Minden gondolatom ott jár...

 Úgy másfél hónapja a véletlennek köszönhetően, mikor válaszúthoz érkeztem magánéleti káoszomban, vagyis, hogy csődöt mondott a nagy tervem és a nagyváros nem az én utam, vagy hozzuk ki a legtöbbet a budapesti életből és találjunk valamit, ami megváltoztatja az életem hozzáállás közül az utóbbit választottam...
Kiskoromtól kezdve rajongtam Távol-Keletért a kultúrájukért, filozófiájukért és valamiért úgy mindenért, ami hozzá tartozik, így mikor sportban gondolkodtam mindig megfordult a fejemben, hogy mi lenne, ha vmi harcművészetbe kezdenék...Sajnos sosem volt elég eltökélt, hogy nekivágjak. egyébként most így utólag elgondolkodtam azon, hogy mindennek meg kell találni az idejét, mert az időzítésen sok múlik. Egy harcművészetbe, keleti sportba kezdeni pedig nem kis elhatározás, mert nem egy olyan dolog az, amit csak úgy elkezd az ember, hanem olyan dolog, amit ha jól és teljes odaadással csinál, akkor az egész életére kihathat.
Nos én februárban olyan mély hullámvölgybe kerültem, hogy nem tudtam miként és hogyan másszak ki belőle. Elköltöztem otthonról, próbáltam az önállósodás útján elindulni de értek ilyen és olyan élmények és kezdtem összezuhanni, olyannyira, hogy nem találtam a helyem...elveszettnek éreztem magam és szükségem volt valamire, ami megerősít, ami kitartásra ösztökél...Így jött el életemben először az égető szükség érzése azután, hogy valamibe belevágjak, ami nem rövid időre szól, ahol közösségbe kerülhetek és ahol nem csak a testemmel de a lelkemmel is foglalkozhatok. Azt egyből tudtam, hogy mindezt egy sportban fogom megkapni. Így nekiálltam keresgélni, de nagyon rövid időn belül kellett cselekednem, mert féltem, hogy a kitartásom és az elszántságom nagyon hamar el fog veszni, ha megváratom...Szóval le is raktam már majdnem a voksom egy ismerősöm unszolására a kempo mellett, mikor bedobta egy ismerősöm a ninjutsut...Na hát fogalmam sem volt mi az, de mivel a kempo nem nyerte el a tetszésemet annyira, ha másban ne gondolkodjak így után néztem a dolognak.
Az első órára el sem akartam menni...edzés előtt fél órával még otthon ültem az ágyon és győzködtem magam, hogy miért ne menjek...aztán, hogy miért menjek...végül felpofoztam magam és elhúztam azzal, hogy ha nem tetszik akkor többet oda nem megyek. És mit is mondjak...Életemben először egyedül mentem el vhova, vadidegenek közé, teljesen ismeretlen dolgot csinálni és már tudom, hogy a legjobb döntés és legnagyobb szerencse volt, hogy rámtalált  a ninjutsu. Mert nem én találtam ő rá. Hanem a véletlen sodorta az utamba és ejtett rabul. De annyira rabul, hogy azóta minden gondolatom, minden szavam e körül forog. Hogy nincs nap, nincs óra (talán perc sem), hogy ne próbálnám az edzésekre terelni a szót, vagy ne álmodozzak a következő edzésről...Még álmomban is csak a ninjutsu van! Tegnap este épp egy ütésről beszéltem egy barátnőmnek, de mivel aki nem csinálja nem is igen tudja beleélni magát miről is van itt szó, így mindig rengeteg érzelem és energia marad még bennem a téma túltárgyalatlansága miatt, így gyakran van, hogy álmomban próbálom kiteljesíteni a dolgokat. Tegnap este olyan jól sikerült, hogy azt álmodtam orron gyűr valaki de úgy jó izmosan és mire ébredtem reggel? Hát arra, hogy sajgott az orrom (meg is jegyezte barátném, hogy mekkora) és alvadt vérrel volt tele...na...ennyit erről :-D Képes voltam talán álmomban saját magam orron csapni annyira ott akarok lenni minden pillanatban.
Szóval ami változott, az az, hogy találtam valamit, ami motivál. Ami lendületet ad a napjaimnak. Mikor prot kerestem Budapest mellett arra gondoltam majd biztos lesz egy jó munka, egy jó suli, vagy egy szuper pasi, aki elég motiváció lesz, hogy fent maradjak. De nem ezek jöttek be. Nekem egy sport lett a motivációm. De ez olyan motiváció, ami az összes többinél hosszabb távra szól és talán mind közül a legnemesebb. Úgy érzem egy életen át hű fogok maradni ehhez a sporthoz...Olyan ez mint egy kedvenc állat elvesztése: Ha elpusztul, utána sokáig hallani sem akarsz egy másikról, egy pótlékról. Így vagyok a ninjutsuval is. Ha ne adj úristen úgy hozná a sors, hogy valamiért abba kéne hagynom biztos, hogy nem kezdenék bele egy másikba egyből, mert olyan mélyen érzek a ninjutsuval kapcsolatban. Ha lehet ilyet mondani, akkár olyan ez mint egy vallás. És én egy sokáig gyakorolni akaraom.