Egy lépéssel később érkezni...

Hogy mit is jelent egy lépéssel később érkezni?
Annyit, mint rosszkor lenni jó helyen. Picit elkésni...vagy az is lehet korábban érkezni, mint az meg van írva.
Bárhogy is van, beleéljük magunkat egy helyzetbe, előrevetítünk az időben, képzelgünk milyen jó is, hogy végre jó helyen vagyunk. Végre sínen vagyunk...
Aztán jön egy nemvárt pillanat, ami minden káprázatunkat egy mozdulattal széttöri. Szertefoszlik minden...és akkor óriásit koppanunk. Kihúzták a talajt a lábunk alól...A szívünk majd belesajdul a fájdalomba, hogy megint rossz volt a megérzése, hogy megint túl sok érzelmet előlegezett meg ok nélkül...
Lehet rossz jeleket követünk. De az is lehet, hogy egy-egy apróságot nagyítunk fel és éljük bele úgy magunkat, hogy azt hisszük, ez a valóság, megtörtént velünk a csoda. Holott semmi nem történt...egy pillanattöredéket ragadtunk meg, és azonnal az elménk tovább szőtte a mesét a fejünkben, de olyan hihetően, hogy az már félelmetes...

Azonban az is lehet, hogy a megérzésünk jó. Nem képzelet, amit láttunk, hanem megéreztük a sorsunkat, megéreztünk valamit, ami szinte természetfelettinek tűnik...nem az elménk volt a főszerepben, hanem a lelkünket, az egész lényünket ragadta magával, valami leírhatatlan erő.
Én hiszek a sorsban. És tudom, hogy sok rossz -és sok helyes megérzésünk van, és azt is tudom, hogy akkor és ott nem mindig könnyű eldönteni, hogy melyik megérzés helyes (néha csak utólag jövünk rá,h jól éreztünk), de abban is szentül hiszek, hogy vannak olyan pillanatok, amikben benne van minden. Amik igazán sorsdöntőek. Amikre képtelenek vagyunk nem reagálni, mert ösztönösen a testünk/lelkünk, mint valami mágnes már adja is a választ, mert nem tud távol maradni, nem tud nem közbelépni.
Szóval lehet, hogy egy lépéssel később érkezünk...de tudjuk, hogy jó helyre érkeztünk és ki kell várjuk a sorunkat, mert a sors vitt oda, ahol vagyunk és nem véletlen akkor vitt, amikor...A várakozásunknak jelentősége van.