2011. március 31., csütörtök
2011. március 27., vasárnap
2011. március 26., szombat
Szavak helyett gondolatok (másoké)
Elvesztettem abban az esztendőben minden illúziómat, az emberekbe vetett hitemet, még Isten segítőkészségében, mindenhatóságában is kételkedtem, olyan mély volt a szakadék, amibe zuhantam.
Az igazi tragédia, mikor nincs módunk élni valamiért, amit nagynak, igaznak és becsesnek ismertünk meg. Ez a legszörnyűbb végzet.
Van, aki csalódásainak építőkockáiból is képes a remény ingatag tornyát felrakni.
A jó mindenkor elkésve jön, mindig későn készül el, amikor az ember már örülni sem tud neki istenigazában.
Félt hinni... Félt, mert amikor hitt, a reményeit mintha zászlóként a magasba vonták volna, hogy mindenki lássa, ahogy a szélben lobog. Aztán erős szelek, viharok jöttek, csak azért, hogy a zászlót elrongyolják, szétszakítsák... és végül lehúzzák.
Azt hiszem, túl nagy árat kell fizetnünk néhány felejthetetlen pillanatért.
A szív az üzlet leghitványabb tárgya
S eladják mégis minden szent hevét.
Akad vevő rá, egymást licitálja,
Hogy a holmit atomként szedje szét.
Folyik a vásár harsogó zsivajban,
Az egyik kinál, másik meg veszen,
Csak néhol egy-egy végképen kiárult,
Kifosztott lélek zokog csendesen.
Nehéz csalódottnak lenni, mikor azt kapod, amire eleve számítottál.
Oly erősen, oly gyötrőn kívánhat valamit az ember, hogy a beteljesülésnek már nem örvendünk: túlságosan sok lelkierő ment rá.
A baj az, hogy mindig a magasba kívánkozunk, mint a buborék, és lehullunk a feneketlenségbe, mint a kő.
A lemez újra rendesen forog. Csak nem azt a dalt játssza, amit kellene.
Ne higgy a lányoknak, minél távolabb tartsd magad tőlük. (...) Ha megcsókolod, rögtön meghal szívedben az akarat. Magához köt valami láthatatlan szállal, elszakítani nem lehet, és odaadod neki szíved-lelked. Így van ez! Őrizkedj a lányoktól! Mindig hazudnak! Az egész világon téged szeretlek a legjobban, azt mondja, de szúrd meg akár csak egy tűvel is, széttépi a szívedet.
Sokszor egy semmiség elég ahhoz, hogy az ember lezuhanjon a fellegekből.
Hideg szívvel, közönnyel nézek mindent,
Ami még nemrég lelkemig hatott;
Mi lett belőlem? Emberek közt járó,
El nem siratott, bús élő halott.
A nők tapadási gyakorlata amolyan titkosírás, amelyet nem mindig könnyű megfejteni. Van, amelyik azt jelenti, hogy ez vagyok én, ilyen vagyok, ezt tudom én, de csak akkor, ha... A föltétel egyiknél házasság, a másiknál bunda, ékszer, az átlátszó lelkek esetében; máskor viszont felbujtás gonoszságra, hitszegésre, csalásra, sikkasztásra, gyilkosságra. A lista végtelen. Idáig hagyján, de a tapadás keltette várakozásnak nem mindig felel meg maga a nő. (...) S mikor a boldogtalan férfi teljesítette a kimondott vagy sugallott föltételeket, tökéletesen más nőt ölel karjaiban, mint amilyent várt.
Mennyi optimizmus kell ahhoz, hogy az élet ne törje meg az embert? Mennyi kitartás, hogy átlépjünk a csalódottságokon? Mikor összetörik a szívünk, mert elrabolják tőle az álmokat, vajon csillagpor marad utána, mint a világűrben szétrobbant csillagok helyén? És nem tehetünk semmit, mert a döntések, a magunké vagy másoké egymás után és egymásba kapaszkodva sodorják magukkal az életünket.
A föld pihenni akar és parlagon akar heverni egy ideig, mielőtt újból teremteni tud és újból ajándékaival halmoz el bennünket. Ilyen az ember lelke is.
Csak emlékkönyvek ne legyetek soha. Ne hagyjátok, hogy minden jöttment belétek firkálja a marhaságait.
Azt mondják, mindenkinek van valamilyen őrangyala, de szerintem nekünk valami gonosz ördög jutott.
Az élet tele van csalódásokkal. Az apróbb kudarcokon csak úgy lehet úrrá az ember, hogy annál keményebben küzd.
"Nem az a baj a felnőttekkel, hogy hazudnak nekünk, hanem az, hogy minket is hazudni kényszerítenek."
A logika nem némíthatja el a személyes csőd érzetét. Csak az idő segíthet valamit, de az idő sem végez tökéletes munkát soha.
Annyira a jót keressük másokban, hogy a rosszat észre se vesszük.
2011. március 23., szerda
2011. március 21., hétfő
2011. március 20., vasárnap
Egy lépéssel később érkezni...
Hogy mit is jelent egy lépéssel később érkezni?
Annyit, mint rosszkor lenni jó helyen. Picit elkésni...vagy az is lehet korábban érkezni, mint az meg van írva.
Bárhogy is van, beleéljük magunkat egy helyzetbe, előrevetítünk az időben, képzelgünk milyen jó is, hogy végre jó helyen vagyunk. Végre sínen vagyunk...
Aztán jön egy nemvárt pillanat, ami minden káprázatunkat egy mozdulattal széttöri. Szertefoszlik minden...és akkor óriásit koppanunk. Kihúzták a talajt a lábunk alól...A szívünk majd belesajdul a fájdalomba, hogy megint rossz volt a megérzése, hogy megint túl sok érzelmet előlegezett meg ok nélkül...
Lehet rossz jeleket követünk. De az is lehet, hogy egy-egy apróságot nagyítunk fel és éljük bele úgy magunkat, hogy azt hisszük, ez a valóság, megtörtént velünk a csoda. Holott semmi nem történt...egy pillanattöredéket ragadtunk meg, és azonnal az elménk tovább szőtte a mesét a fejünkben, de olyan hihetően, hogy az már félelmetes...
Azonban az is lehet, hogy a megérzésünk jó. Nem képzelet, amit láttunk, hanem megéreztük a sorsunkat, megéreztünk valamit, ami szinte természetfelettinek tűnik...nem az elménk volt a főszerepben, hanem a lelkünket, az egész lényünket ragadta magával, valami leírhatatlan erő.
Én hiszek a sorsban. És tudom, hogy sok rossz -és sok helyes megérzésünk van, és azt is tudom, hogy akkor és ott nem mindig könnyű eldönteni, hogy melyik megérzés helyes (néha csak utólag jövünk rá,h jól éreztünk), de abban is szentül hiszek, hogy vannak olyan pillanatok, amikben benne van minden. Amik igazán sorsdöntőek. Amikre képtelenek vagyunk nem reagálni, mert ösztönösen a testünk/lelkünk, mint valami mágnes már adja is a választ, mert nem tud távol maradni, nem tud nem közbelépni.
Szóval lehet, hogy egy lépéssel később érkezünk...de tudjuk, hogy jó helyre érkeztünk és ki kell várjuk a sorunkat, mert a sors vitt oda, ahol vagyunk és nem véletlen akkor vitt, amikor...A várakozásunknak jelentősége van.
Annyit, mint rosszkor lenni jó helyen. Picit elkésni...vagy az is lehet korábban érkezni, mint az meg van írva.
Bárhogy is van, beleéljük magunkat egy helyzetbe, előrevetítünk az időben, képzelgünk milyen jó is, hogy végre jó helyen vagyunk. Végre sínen vagyunk...
Aztán jön egy nemvárt pillanat, ami minden káprázatunkat egy mozdulattal széttöri. Szertefoszlik minden...és akkor óriásit koppanunk. Kihúzták a talajt a lábunk alól...A szívünk majd belesajdul a fájdalomba, hogy megint rossz volt a megérzése, hogy megint túl sok érzelmet előlegezett meg ok nélkül...
Lehet rossz jeleket követünk. De az is lehet, hogy egy-egy apróságot nagyítunk fel és éljük bele úgy magunkat, hogy azt hisszük, ez a valóság, megtörtént velünk a csoda. Holott semmi nem történt...egy pillanattöredéket ragadtunk meg, és azonnal az elménk tovább szőtte a mesét a fejünkben, de olyan hihetően, hogy az már félelmetes...
Azonban az is lehet, hogy a megérzésünk jó. Nem képzelet, amit láttunk, hanem megéreztük a sorsunkat, megéreztünk valamit, ami szinte természetfelettinek tűnik...nem az elménk volt a főszerepben, hanem a lelkünket, az egész lényünket ragadta magával, valami leírhatatlan erő.
Én hiszek a sorsban. És tudom, hogy sok rossz -és sok helyes megérzésünk van, és azt is tudom, hogy akkor és ott nem mindig könnyű eldönteni, hogy melyik megérzés helyes (néha csak utólag jövünk rá,h jól éreztünk), de abban is szentül hiszek, hogy vannak olyan pillanatok, amikben benne van minden. Amik igazán sorsdöntőek. Amikre képtelenek vagyunk nem reagálni, mert ösztönösen a testünk/lelkünk, mint valami mágnes már adja is a választ, mert nem tud távol maradni, nem tud nem közbelépni.
Szóval lehet, hogy egy lépéssel később érkezünk...de tudjuk, hogy jó helyre érkeztünk és ki kell várjuk a sorunkat, mert a sors vitt oda, ahol vagyunk és nem véletlen akkor vitt, amikor...A várakozásunknak jelentősége van.
Ugye ott leszel
Ugye adsz majd, mikor kérni kell
S ugye kérsz majd, mikor neked kell
Ugye vállalod, ha varázsolni kell
S aztán elhúzol majd macskaléptekkel-
Ugye adsz majd, mikor inni kell
S ugye fogsz majd, mikor esni kell
Ugye írsz majd nekem, szép kicsi verseket
Mind arról szól, hogy milyen jó neked.
Ugye eljössz, mikor vágyom rád
Nem lesz rajtad, csak a nagykabát
Aztán nálam hagyod a szerelmed illatát
Majd jelentkezem, ha újra vágyom rád.
És majd nézlek, ahogy mellém ülsz
S aztán mégis, újra összegyűrsz
ugye szép lesz a fényképem veled
Majd találsz nekünk egy frekventált helyet - a faladon
S ugye úgy lesz, ahogy ígérted
Ha meg máshogy, ugye megérted
És ha elvennék a maradék jókedvem
Te ott termesz és visszalopod nekem
Ugye sírsz majd, mikor elmegyek
Pedig látod, hogy csak viccelek
Ugye rám hajolsz, ha vígasztalni kell
És elszáguldunk 190-nel
2011. március 16., szerda
Van, hogy nincs mondani semmit sem...
Mostanság vannak napjaim, hogy nincs kedvem megszólalni. Ez nagyon meglep...Sosem voltam egy szófukar lány, mindig találtam alkalmat arra, hogy szóhoz jussak jó hangosan és hadarva...Mostanában viszont nem csak engem lep meg, hogy kezdek "elhalkulni", hanem egy-két barátom is kezdi megjegyezni, hogy nem ez az igazi Laura. Hova tűnt az életvidám, nagydumás lány?
Igazság szerint nem arról van szó, hogy nem szeretnék beszélni. Épp ellenkezőleg! Sosem voltam még ennyire tele érzelmekkel, gondolatokkal, kételyekkel...Folyamat vitázok magammal a fejemben, mert olyan gondolataim támadnak, amikben nem vagyok biztos, amikkel nem értek egyet és szeretném kiadni magamból, megbeszélni valakivel, akit ismerek és szeretek, de vagy elnémulok, amint szóhoz jutnék, vagy nem is kezdeményezek beszélgetést. Olyan mintha ragaszkodnának hozzám, a kizárólagosságomhoz a gondolataim...
Kicsit aggaszt a dolog. Ilyenkor ránézek a telómra, hogy kit hívhatnék fel a búmmal, bajommal, hogy kidumáljuk belőlem, de amint végigfutom a telefonyskönyvet rájövök, hogy név rengeteg, barátokból is sok van mégsem találok olyan embert, akivel megosztanám a gondolataimat. Olyan, mintha benn akarnának ragadni a fejemben és azt várnák el, hogy "Na, na, hé! Most nem rohanhatsz segítségért. Szépen bogozd ki egyedül a szálakat. Oldd meg egyedül a bajodat. Nem számíthatsz mindig másra...EGYEDÜL VAGY!..."
Fullasztó ez az érzés. Valahogy észhez kéne már térnem. Vágjon már fejeb valaki, mert olyan mintha ez nem én lennék. Mintha álmodnék!
2011. március 15., kedd
Bölcsességek...
...mert bölcsülni jóóó :-)
“A gyorsaság szükséges, a sietség káros.”
(Szuvorov)
“Ha hallom, elfelejtem. Ha látom, megjegyzem. Ha csinálom, megértem.”
(Kínai bölcsesség)
“Ha egy zöld ágat tartasz a szívedben, előbb-utóbb rászáll egy énekesmadár.”
(Kínai közmondás)
“Az egészség a korona az ember fején, de csak a beteg láthatja meg azt.”
(Egyiptomi közmondás)
“- Így érvel az ostoba: ez a föld, ez az otthon az enyém, ezek itt a gyermekeim. Íme minden együtt van, hogy teljes legyen a boldogságom – mondta Buddha a tanítványainak.
Hallgatói megkérdezték: Miért ostoba az efféle gondolkodás?
- Mert aki ezt mondja, az azt sem érti, hogy még ő maga sem a saját tulajdona. Valóban semmit sem birtoklunk, csak őrizzük egy ideig. Aki képtelen a dolgokat továbbadni, azt a dolgok birtokolják. Bármi legyen a kincsed, úgy tartsd a kezedben, mintha vizet markolnál. Ha nem így teszel, és ha tenyeredbe zárod, összenyomod. Ha magadhoz láncolod, a lényegétől fosztod meg. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad. Ez az igazi boldogság!”
(Buddha)
“Aggódj kevesebbet, reménykedj többet; egyél kevesebbet, rágj többet; panaszkodj kevesebbet, lélegezz többet; beszélj kevesebbet, mondj többet; utálkozz kevesebbet, szeress többet.”
“Talán szerencse, hogy ilyen lassan haladok, mert lehet, hogy rossz irányba megyek.”
(Graffiti)
“Aki mosolyog, az mindig erősebb annál, aki haragszik.”
(Japán bölcsesség)
“Úgy élj, ahogy gondolkodsz, mert előbb-utóbb úgy fogsz gondolkodni, ahogy élsz.”
“Aki nem mutogatja magát – ragyogni kezd. Aki nem dicsekszik – sikeres lesz. Aki nem követel tiszteletet, azt elfogadják vezetőnek. Aki nem küzd senkivel, azzal senki sem képes megküzdeni.”
“Minél kevesebb szabályt állítasz fel arra, hogy milyennek kellene lennie az
életnek, és hogy másoknak hogyan kellene viselkedni, annál könnyebb boldognak lenned.”
(Andrew Matthews)
"Ha igazad van, megengedheted magadnak, hogy megőrizd nyugalmad. Ha nincs igazad, nem engedheted meg, hogy elveszítsd."
(Mahatma Gandhi)
2011. március 14., hétfő
Csillaglesen
Annyira gyönyörű ma este az égbolt. Ha Laney nem tüzelne és emiatt nem kéne Moriskát kivinnem sétálni, ahelyett, hogy csak kiengedném az udvarra, akkor nem látnám a csillagokat...Durva, hogy manapásg milyen ritkán nézek fel az égre...mintha sosem lenne időm rá, vagy csak szimplán nem érdekel, vagy eszembe sem jut, hogy fel kéne nézzek...pedig milyen jó is csak úgy bambulni az éjszakába és lesni a csillagokat.
Emlékszem, még gimis voltam. Kint aludtam Gabi barátnőmnél egyik este és elmentünk vmerre iszogatni így jó késő éjszaka indultunk haza hozzájuk. Baromi forró nyári este volt mi pedig nagyon szédelegtünk hazafelé, így kitaláltuk, hogy üljünk már le egy kicsit útközben a betonra és pihenjünk meg. De ahogy leültünk megéreztük, hogy a beton milyen kellemesen forró, csak úgy hívogatott minket, hogy feküdjünk el rajta. Én hanyattvágódtam nyomban és ledöbbentem milyen csodás az égbolt. Nem tudom, lehet, hogy azn iszogatásnak köszönhetően, vagy csak úgy, de én elájultam az eget nézve, olyan szép volt. El is tudtam volna aludni, olyan jó kis helyem volt ott a semmi közepén, a kopárság közepén az egyszál betonúton :-) Kár, hogy azóta elfelejtem milyen jó is megállni néha csak úgy este és felnézni az égre. Arról nem is beszélve, hogy így mennyi szerencsétől fosztom meg magam, mert rengeteg hullócsillagról maradok le így. Életemben talán 2szer, ha láttam...Akkor is csak annak köszönhetően, hogy az első hennás nyarunkon a fönökünk, Évike kitalálta, hogy gyűljünk össze a parton este és lógjunk együtt. Igaz csak négyen dolgoztunk neki akkor nyáron, de aznap este mégsem csak magunk voltunk. Rengetegen csapódtak hozzánk és tömeges "buliba" ment át az este. Trambulinoztunk, mászókáztunk, ökörködtünk és végül csoportosan, libasorban szépen kiültünk a partra (Balcsin voltunk :-) és olyan jó volt ott együtt, és kiderült, hogy aznap estére csillaghullást mondtak és frankón megtisztelt mindekit egyesével egy-egy hullócsillag. Úgy örültem magamnak, mikor megláttam egyet. Azt sem tudtam hogy néz ki egy hullócsillag, de mikor elsuhant a szememláttára észbontó gyorsasággal, akkor rájöttem, hogy nekem ez nagyon bejön és gyakrabban szeretném csinálni. Valahogy mégis elfelejtődött ez a jó kis program....de majd nyáron!!!
Emlékszem, még gimis voltam. Kint aludtam Gabi barátnőmnél egyik este és elmentünk vmerre iszogatni így jó késő éjszaka indultunk haza hozzájuk. Baromi forró nyári este volt mi pedig nagyon szédelegtünk hazafelé, így kitaláltuk, hogy üljünk már le egy kicsit útközben a betonra és pihenjünk meg. De ahogy leültünk megéreztük, hogy a beton milyen kellemesen forró, csak úgy hívogatott minket, hogy feküdjünk el rajta. Én hanyattvágódtam nyomban és ledöbbentem milyen csodás az égbolt. Nem tudom, lehet, hogy azn iszogatásnak köszönhetően, vagy csak úgy, de én elájultam az eget nézve, olyan szép volt. El is tudtam volna aludni, olyan jó kis helyem volt ott a semmi közepén, a kopárság közepén az egyszál betonúton :-) Kár, hogy azóta elfelejtem milyen jó is megállni néha csak úgy este és felnézni az égre. Arról nem is beszélve, hogy így mennyi szerencsétől fosztom meg magam, mert rengeteg hullócsillagról maradok le így. Életemben talán 2szer, ha láttam...Akkor is csak annak köszönhetően, hogy az első hennás nyarunkon a fönökünk, Évike kitalálta, hogy gyűljünk össze a parton este és lógjunk együtt. Igaz csak négyen dolgoztunk neki akkor nyáron, de aznap este mégsem csak magunk voltunk. Rengetegen csapódtak hozzánk és tömeges "buliba" ment át az este. Trambulinoztunk, mászókáztunk, ökörködtünk és végül csoportosan, libasorban szépen kiültünk a partra (Balcsin voltunk :-) és olyan jó volt ott együtt, és kiderült, hogy aznap estére csillaghullást mondtak és frankón megtisztelt mindekit egyesével egy-egy hullócsillag. Úgy örültem magamnak, mikor megláttam egyet. Azt sem tudtam hogy néz ki egy hullócsillag, de mikor elsuhant a szememláttára észbontó gyorsasággal, akkor rájöttem, hogy nekem ez nagyon bejön és gyakrabban szeretném csinálni. Valahogy mégis elfelejtődött ez a jó kis program....de majd nyáron!!!
Dönölűséges nap!!!
Ma valami csudijó idő volt és végre sikerült időt szakítanunk arra, hogy elmenjünk a Balcsira, ahova már szombat óta készülünk, csak sok volt a dolog itthon és így elmaradt...
Na de ma nekiindultunk és meg sem álltunk Siófokig. Hogy miért oda mentünk azt nem tudom, de végre jó volt egy kis helyszínváltoztatás.
Jött velünk Moris is (mivele szerelmibánatos Laney kutyánk miatt és kellett neki egy kis relax) no meg jött a mi kis Blanka babánk is :-)
Tök jót sétáltunk ebben a jó időben. Meglepetésemre rengetegen voltak ma Siófokon, aminek nagyon örültem, mert kifejezetten rosszul vagyok a balatoni településektől, amik haldokolnak, ha nem nyár van. De így, hogy nyár hangulatom volt a sok ember miatt, így kifejezetten jól érzetem magam. Sőt! Volt vmi kis feszt is, amiről nem sikerült kiderítenünk, hogy mi is, de úgy örülök, mikor véletlen belefutunk vmi kis banzájba (mert ilyenkor a nemvárt esemény hatására amolyan izgalmi állapotba kerülök és jobb hangulatom lesz).
Na szóval tök jó kis napunk volt, ettünk, ittunk, élvezkedtünk a tájban és napsütésben.
Jók is az ilyen napok. Ilyenkor jövök rá, hogy Magyarország is mennyi kis meglepi helyet tartogat az ember számára...
Csak mert csodás napunk van :-))
Végre csodás idő van! :-) Indulunk is a Balcsira perceken belül, hogy ott sütkérezzünk a napsugarakban és kicsit pihenjünk. A kertben is végre megkezdtük a munkákat és kitaláltam, hogy idén végre megcsinálom a saját kis melegházamat. Már alig várom,h elkészüljön!!!
2011. március 13., vasárnap
Megszűnni egy rövid időre...
Olyan régóta nem meditáltam már, pedig nagyon jól tudott esni régebben.
Teljesen kikapcsoltam és olyan mély alfába estem (vagy thétába), hogy már majdnem aludtam :-D Lényeg, hogy pihent az agyam és nem kattogtak minden hülyeségen a gondolataim. Jó is ez néha. Kell a szünet...
Úgyhogy fogom is a kis füstölőimet és viszem fel Pestre, hogy meditálhassak reggelente. Szerintem tök jól fog esni futás után (vagy akkor pont,hogy nem? mert nagyon aktív lesz a testem/lelkem? XD meglátjuk)
2011. március 12., szombat
Rálépni a jó ösvényre...
Mostanában igen sokat vagyok egyedül és a szokásosnál többet töltök mélázgatással, ami néha jó, néha nem :-)
Épp Moris kutyámmal sétálgattunk a újpesti rakparton, róttuk a szokásos fél-3/4 órás körünket, amit szokás szerint úgy átbambulok, hogy teljesen kiesik mi történik akkor velünk séta közben...
Szóval éppen sétálgatunk és elméláztam, hogy miért kell nekem egyedül lennem ilyen gyakran, mikor gyűlölöm az egyedüllétet. Persze ilyenkor mindig megmagyarázom magamnak, hogy ezek csak a fejlődésemet szolgálják, mert csak így és ilyen körülmények között ismerhetem csak igazán jól ki magam. Ugyanis elég gyakran boncolgatom azt a kérdést, hogy mi az én létezésem célja? Azt tudom, vagyis úgy érzem, hogy vmi igazán jó célt fogok majd szolgálni egyszer, és tudom hogy több van bennem, mint amit elhiszek magamról, vagy amit mások gondolnak, de képtelen vagyok rájönni hogyan áshatnám le magam olyan szintre, hogy találkozzak az igazi énemmel.
Tudom, hogy a bennem lévő "én" el van nyomva, mert a gonosz egóm sokkal erősebb és az a baj, hogy néha kristálytisztán látom, hogy miért vagyok sokszor ok nélkül agresszív, vagy negatív vagy irigy és sorolhatnám...mert még mindig mások vannak rám hatással, még mindig adok a véleményükre és hagyom, hogy irányítsanak és befolyásoljanak. És mikor ráeszmélek, hogy ez a szitu, kurvára nem is a saját életemet élem, hanem másét, vagy más által irányítottat, akkor nagyon kétségbe tudok esni, hiszen itt vagyok 23 évesen és azt gondolom, hogy eddig csak álmodtam az életem. Csak ábrándoztam...pl-ul arról, hogy milyen lenne igazán boldognak lenni, vagy igazán őszintének és bátornak lenni...vagy arról, hogy milyen lenne saját érdekemben lépni végre egyszer és nem mindig mások érdekét tartani szem előtt...
Tegnapelőtt a véletlen az utamba sodort egy régi és alig ismert "ismerőst", aki vmiért mindig szimpatikus volt számomra, de mégsem sikerült elmélyítenünk a barátságunkat. Lényeg, hogy összefutottunk és hosszas beszélgetésbe mélyedtünk és én teljesen ledöbbentem, hogy mennyit változott, vagyis hogy ezt nem is mondhatnám, hisz annyira nem ismertem, hogy tudjam változott-e vagy tényleg ilyen volt...lényeg, hogy olyanokat mondott nekem, amik szíven ütöttek, amik célba értek a szívemben. pár percre a bennem mélyen elzárt igazi "én" felszínre került és olyan jó érzés volt.
És nem csak ezt az egy véletlent adta a sors nekem, hanem egy olyan közösséget is, amiben első nap már otthon éreztem magam és olyan hang szólalt meg bennem, hogy itt nagyon kellemes lenni és ezek az emberek nagyon, kimondhatatlanul szimpatikusak számomra, mert van bennünk valami plusz, valami más, amit már régóta keresek és amire szomjazom, de másokban nem találtam meg. Persze az egom azért itt is bekever a képbe néha, hiszen próbálja elhitetni velem, hogy itt másról van szó, mint aminek lennie kell. na de ezt most nem fejteném ki, mert megint elragadott a hév és csak írok és írok és nem tudok visszatérni az eredeti gondolatmenetemhez XD
Szóval lényeg, hogy most itt, ebben a közösségben végre kezdek magamra találni. Talán ez az első dolgo, amit magamért teszek mióta Pestre költöztem. Vagyis lehet hogy már évek óta nem is volt ilyen...
Szóval azt hiszem, végre kezdek rátalálni a saját hangomra és elindulni a jó úton. :-)
Végül 3 gondolat, az egyik oktató sráctól,amik nagyon megfogtak.
"Ha egyetlen mosoly van csak benned, add azoknak, akiket szeretsz. Ne otthon szomorkodj, hanem menj ki az utcára és kívánj mosolyogva 'jó reggelt' vadidegenek. "
"Az élet legszebb dolgait nem lehet látni vagy tapintani, hanem a szívvel lehet érezni."
"Ha az emberek beszélnek, hallgass minden erőddel. A legtöbb ember nem képes hallgatni."
2011. március 10., csütörtök
2011. március 8., kedd
Die Antwoord - Evil Boy (Explicit Version)
Brutál beteg:-D ezt kaptam egy ismerőstől h felviduljak. jófej nem? :-D
Egy ismerősöm írta...
eljött az idő, hogy kiírjak magamból mindent
itt ülök egyedül hisz mindenki elment
nem adom fel a sorsom küzdök míg élek
harcosként szárnyalok és többé nem félek
viharokon át törtetek én mindennap előre
lábaim már fáradtak de sétálok a jövőbe
testem elfogta a sötétség, de a lelkem nem adom
visszanyerek mindent az élettől egy szép napon
hiszek még a jóban, de tudom tennem kell érte
hisz hinni nem elég, akarni kell végre
kiállom a próbát mit az élet adott nekem
ha harcot veszítek is... a háborút megnyerem!
itt ülök egyedül hisz mindenki elment
nem adom fel a sorsom küzdök míg élek
harcosként szárnyalok és többé nem félek
viharokon át törtetek én mindennap előre
lábaim már fáradtak de sétálok a jövőbe
testem elfogta a sötétség, de a lelkem nem adom
visszanyerek mindent az élettől egy szép napon
hiszek még a jóban, de tudom tennem kell érte
hisz hinni nem elég, akarni kell végre
kiállom a próbát mit az élet adott nekem
ha harcot veszítek is... a háborút megnyerem!
2011. március 5., szombat
2011. március 4., péntek
Észbe vésni...
" Nem a siker a legnagyobb tanítómester a világon. A hibáimból sokkal többet tanultam."
2011. március 3., csütörtök
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)