Néha úgy szeretnék sírni, hogy csak na...
Mikor azt hiszem, hogy minden mindegy és a dolgok menjenek amerre csak akarnak, mert nem érdekel és amúgy sem arra menne amerre én szeretném, akkor mindig megtalál egy olyan dolog, vagy meghallok egy olyan mondatot, amit bár nem nekem szántak, de mintha direkt azért mondták volna akkor, hogy meghalljam és megértsem.
Ma is ilyen "minden mindegy már" napom van...vagy volt...de megtaláltam ezt. És most belemászott a szívembe...és kíváncsivá tette azt.
"Nem is olyan egyszerû feladat megkeresni valakit egy nagyvárosban. Az pedig szinte lehetetlen, hogy csak úgy összefuss vele. Néha mégis teljesül az ember kívánsága. (...) Ám ha két ember keresi egymást, talán mégsem különös, ha végül mégis találkoznak."
(Jostein Gaarder)
2 emberrel szeretnék találkozni.
Az egyik egy régi barát a múltból, akivel már évek óta nem találkoztam, de rengeteget gondolok rá és rettentően hiányzik :'-( de én sosem keresném, pedig szeretném. De a büszkeségem miatt talán sosem fogom megkeresni...
A másik embert pedig időről-időre újra megkeresem, és mikor megtalálom mindig megijedek és elbizonytalanodom. Többek között azért, mert attól félek, hogy az időre kellett volna bíznom és nem nekem kellett volna megkeresni...félek, hogy rosszkor kerestem...annak örülnék, ha ő találna rám, ha egyszer ő keresne. Akkor végre elhinném, hogy nem hiába kerestem annyiszor és talán ő az, akit kerestem...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése