Nem akarom látni...

 

Képzelt riport egy amerikai pop fesztiválról - Nem akarom látni
http://www.youtube.com/watch?v=MQT9ACipF8Q

A szív...nos igen...nem véletlen, hogy a szívünk a legfontosabb szervünk. Az kell az életbenmaradáshoz fizikai és lelki értelemben is. Ki is van téve hát az élet minden területén, minden percben annak a veszélynek, hogy bármikor kinzó fájdalom gyötörje. De kinek mi a kinzóbb fájdalom? A fizikia gyötrelem, ami a szívünket éri, vagy az az érezelmekből fakadó kín, amire nincs orvosság. Egy beteg szivet lehet gyógyítani, kaphatunk újat is akár...de egy fájó szivet mi gyógyít meg? Az idő? A fájdalmát okozó személy? Csakis mi magunk...És ez irdatlan nehéz feladat, és roppant türelmesnek, optimistának és kitartónak kell lenni ahhoz, hogy egy mély sebet be tudjunk gyógyítani úgy, hogy a darabokra hullot szívünket (hacsak az egészet nem adtuk oda valakinek) újra össze tudjuk ragasztgatni és ha ott is maradnak a hegek, a korábbi sérelmek nyomai, de ismét az egész szívünkkel tudjunk szeretni. ( ha van hozzá elég bátorságunk, hogy ismét teljes szívvel szeressünk. És remélem, hogy van, mert másként nem érdemes szeretni, csak teljes  szívvel.)

Épp ezért sokan elővigyázatosságból olyan gondosan lelakatolják a szívüket és olyan mélyre elrejtik az emberek elől, hogy észre sem veszik, hogy a lakat kulcsát olyan helyre tették, amire már nem emlékeznek. Ezek az emberek hosszú-hosszú időkre gondosan megőrizhetik a szívüket a fájdalomtól, de a szeretettől is. Mert a kettő kéz a kézben jár,...egy más párjai, amiket nem lehet szétválasztani. 

Az ilyen emberek félnek minden nemű kockázattól, ami érzelemmel, kötődéssel és így fájdalommal is járna. Sosem kockázatnak, így sosem adják meg maguknak az esélyt, hogy egyszer igazán, maradéktalanul odaadják valakinek a szívüket, ha csak rövid időre is. De mit számít az idő? Minden változik. A szerelem nem fogadalom, hogy életünk végig tartson. Szóval mit várunk? Mit várunk másoktól és mit várunk magunktól? Ha örök hűséget, akkor bizony tényleg seb fog esni azon a szíven. De jó hír, hogy minden seb összeforr, előbb vagy utóbb. De akkor is meg kell adnunk magunknak az esélyt a szerelemre. 

És nem elég csak nekünk adni a szeretetet. Meg kell tanulni elfogadni is azt, másoktól! És ez már annyira nem könnyű. Lehet valakit úgy áhítani, úgy szeretni egy életen át, hogy csak adjuk és adjuk, amink van és idővel szépen majd azt kezdjük érezni, hogy igazából nem is voltunk boldogok és nem is szerettünk, mert az éremnek két oldala van, ahogy aq szívünknek is. Jobb és bal oldala. És úgy gondolom, hogy akkor igazi egy érzés, egy szerelem, ha a felek a szívüket meg tudják osztani, vagyis 50%-ban adnak és 50%-ban kapnak. 

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert szenvedek látni,
Nem akarom látni, mert fáj, ha látom.
Nem akarom látni, de mégis várom.

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert reszketek látni,
Nem akarom látni, mert fáj, ha látom.
Nem akarom azt, hogy újra fájjon.

Nem akarom nézni az arcát, ha kérdez,
Nem akarom tudni, azt, hogy mit érez,
Nem, nem, nem, nem!
De igen! Szeretem!

Nem akarom látni, mert nincs erőm látni,
Nem akarom látni, mert nincs időm várni,
Nem akarom látni, mert megsebez újra,
Nem akarom látni, ezt ő is tudja.

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert nem bírom látni,
Nem akarom látni, mert bánt, ha látom,
Nem akarom látni, mert kín, ha várom.

Nem akarom látni, mert gyűlölöm látni,
Nem akarom látni, mert elég volt látni,
Nem akarom látni, mert elég, ha érzem,
Nnem akarom látni, mert elégek, érzem.

Nem akarom hagyni azt, hogy elérjen,
Nem akarok állni a tekintetében.
Nem, nem, nem, nem!
De igen! Szeretem!