2012. március 23., péntek

Okosságok

"Vannak emberek, akiket egy időre ajándékba kapunk, hogy elkísérjük élete egy szakaszán. Nem igazán azért, hogy birtokoljuk vagy uralkodjunk felette. Meg azért sem, hogy tanácsainkkal megfojtsuk. Néha csak azért, hogy menjünk mellette. Átláthatóan. Elég ha tudjuk, hogy Ő a világra jött, gondolhatunk rá. Az igazi találkozások pillanatában belopakodunk egymás életébe, és a lelkünk jót ücsörög egymásnál. Ugyanarra a dalra rezdülünk. Érezzük egymást. Az emberek azt mondják, hogy nem szeretnek szenvedni. Én mégis szeretek. Szeretem, ha valaki eszeveszetten hiányzik. Ha ott lappang az a torokszorító érzés minden porcikámban, hogy mindent odaadnék abban a pillanatban, hogy újra találkozzak vele. Érezzem újra ugyanazt a dallamot a lelkemben. Az ő dallamát és az ő rezdülését. Van ezekben a találkozásokban is valami nagyszerű és megdöbbentően furcsa. Az élet összehoz két embert itt vagy amott, mintha a Véletlen játéka volna csupán, aztán összeköti őket a szeretet láthatatlan szövedékével. Hogy aztán sohase felejtsük el azt a dallamot, azt az illatot, azt a hangulatot, amit elénk terelt, és azokat az érzéseket, amiket a lelkünkbe csempészett."
  "Néha nyitva kell hagynunk az ajtót, engedni, hogy besétáljon rajta a legnagyobb álmunk. Talán egy férfi, vele együtt a szerelem, a boldogság. Talán egy jó hír, amitől napjaink máshogyan telnek, talán egy barát, aki visszaadja mindazt, amit eddig az évek eloroztak. Talán besétál az egészség, fölszabadítva testünket a folytonos kíntól. Csak ne felejtsük el nyitva hagyni az ajtót, hisz mind várunk valamire! Mindannyian álmodunk." -Sarah Garden
 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Magamról

Budapest, Pest-megye, Hungary
Hello! My name is Laura Hedda Farkas. I was born in Pecs in 05.10.1987. I was doing my studies at the University of Pecs as a recreator and healthpromoter and now I am going to start my second university at Budapest as a winemaker, juppyjeah. I love travelling, eating, singing, watcing good moovies, walking with my little doggy, enjoying the life as musch as I can and I love my familly and my friends. Since I spend 3 month in the Netherlands with Erasmus I feel that the world is getting open to me, it was a good chance to earn some experience etc... Well, enjoy my writings! Bye Haho! Laura vagyok. Iden vegeztem Pecsett egeszsegfejleszto sakiranyon. Diplomaszerzesem elotti harom honapot Hollnadiaban toltottem kint Erasmussal, ami ota ugy erzem kinyyilt a vilag elottem. Most pedig masodik diplomamat kezdem Budapesten kerteszeti szakon borasz szakosodassal. Imadok utazni, zenethallgatni, baratokkal lenni, kutyammal eszetlenkedni stb. Sok mindent szeretek, lenyeg h ne kelljen unatkozni. Blogomban irok mindenrol, fokent olyanokrol amik mely benyomast tettek ram. Remelem elvezni fogjatok az olvasast!