"Születéskor a szemünk csukva, a szánk pedig nyitva van, majd egész életünket azzal töltjük, hogy megpróbáljuk korrigálni a természet ezen tévedését." :-)
Megérkezett 2010. szeptember 30-án a várvavárt kis jövevény, a mi kis Blankánk :-)
Ma már közel 3 hetes, 3,33 dkg, kisimult, jó nagyokat alvó, néha igazán anyukájához hasonló hisztiket levágó leányzó.
Néha még nem tudok elhinni, hogy tényleg itt van velünk, az életünkben. Néha arra ébredek, hogy az egész életemet csak álmodom, halált és születést nem vagyok képes felfogni, de akkor fel sír Ő. És akkor rájövök, hogy mekkora egy csoda ez a kis baba.
Mai napig nem vagyok képes felfogni hogyan képes egy igazi élet kifejlődni olyan kis helyen, mint egy pocak. És mi minden zajlik körülötte 9 hónapon át. Annyira érdekes ez az egész. Nem tudom elképzelni (mert ilyeneken szoktam morfondírozni), hogy mi alapján pont a méhben fejlődik ki a kis jövevény. Igen, igen...ha már egyszer ott ment be a dolog ami létrehozta, akkor bizonyára onnét is kell kijönnie annak, ami létrejött. De eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha mondjuk a hátunkon fejlődne ez a "teremtmény"? Vagy mi lenne, ha a fejünkön, fenekünkön, lábunkon? A legpraktikusabb hely akkor is a has ebből a szempontból. Mert végigjátszottam a fejemben, hogy bár néha így is mennyivel több az akadály az anya életében, de mi volna, ha tényleg a háton történne mindez? Akkor tényleg púp lenne az ember hátán :-)
Félretéve a viccet, mindig elámulok, hogy mennyire jól lettünk megalkotva mi élőlények. Mindenben milyen rendszer van.
Szóval örülök ennek a kis pocaklakónak, aki most befényezi a nővérem és a mi napjainkat is :-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése