Diploma

Végre megszereztem a diplomám!!

Ejjha, nem hittem, hogy mondok én egyszer ilyet :-) Pedig ronda,lusta disznó vagyok.

Direction

De mégis merre van az én utam??




ha ez ilyen könnyű lenne...

Utolsó csepp...

Massive Attack- Teardrop
http://www.youtube.com/watch?v=xkmIbTgblVY

Egy ideig csak gyűjtögetjük, gyűjtögetjük a sérelmeinket, mert reménykedünk, hogy majd tovaszáll egy jobb pillanatunkban, mint ha meg sem történtek volna, de közben a lelkünk mélyén ott szunnyadnak és egyre jobban erőt gyűjtenek a végső kitöréshez.
Még nem telt be a pohár, de már közel jár a véghez. Már pattanásig feszül ilyenkor minden bennem és alig várom, hogy megtaláljam a tökéletesen a helyzethez illő szavak, amiket csak úgy kiköpök a számon és remélem, hogy eltalálnak egy olyan pontot, amivel célhoz érek az illető lelkénél...mert nekem van igazam.
Borzasztóan utálom, hogy vannak olyan emberek, akiket úgy neveltek, hogy minden jó amit ők tesznek, mert ők csak szépek, okosak, intelligensek és hibátlanok lehetnek. És ezek az emberek, ha pofátlanok vagy megbántottak valamivel és te szembesíted a történtekkel, akkor fel sem fogja miért történik mindez. Hisz ő nem tett semmit. Mindig a másik a hülye...Ezek az emberek bosszantanak a leginkább, mert olyan vastag a bőr az arcukon, hogy minden lepattan róluk. És olyan süketek, hogy amit mond nekik az ember el sem jut a tudatukig. És ilyenkor az ember csak fulladozik belülről, mert próbál igazságot szolgáltatni, ráadásul nem is magának, hanem másért küzd és még a másik sem veszi észre, hogy mindez érte van és nem ellene.
És ilyenkor betegszik meg az ember, mert falakba ütközik mindenhol...
A tehetetlenségnél nincs is rosszabb.

Meghatározó pillanatok...

Mindig sikerül a véletlennek egy olyan dolgot sodornia az életembe, ami ha nem is az egész életemre, de biztos hogy annak egy rövid szakaszára hatással lesz.
Nálam ezt leggyakrabban egy film, egy jó zene, vagy vers idézheti elő. Tegnap egy film miatt mondtam hálát (nem, nem az Úrnak :-)hanem más vkinek) a bátyámnak.
Olyan filmet kaptam tőle, amitől érzelmileg úgy feltöltődtem, mint ha egy baziúj érzelmi aksit tettek volna belém, és nem is csak érzelmileg sikerült adnia ennek a filmnek, hanem hitből is, és itt nem a vallási hitre gondolok, hanem az álmainkban való hitre. Nekem sosem volt gondom, ha álmodozásról volt szó. Valahogy irreálisan és bosszantóan álmodozóra sikerültem, ami miatt néha teljesen kicsúszik a talaj a lábam alól (ez akkor van, ha a realitás világába szeretne vki visszahozni), viszont mégis vannak olyan álmaim amiről képes lennék lemondani, mert a körülöttem lévők kiölik belőlem az utolsó reményt is.
Például a legjobban arról szeretek álmodozni, hogy a filmekben lévő happy end nem csak a filmekben létezik, hanem a valóságban is. A legtöbb ember úgy gondolja tapasztalataim szerint, hogy ebben csak a túl romantikusok hisznek. Szerintem viszont ebben azok hisznek, akik tényleg elhiszik, hogy az életük lehet ugyanolyan szép, vagy szebb mint a filmben. A tegnapi film, amit a bátyámnak köszönhetően néztem meg is hasonló, másoknak talán irreálisnak tűnő happy enddel végződik. Én viszont miután megnéztem úgy éreztem, hogy "Igen. Van miért élni, mert rám is vár valahol egy ilyen igazi szerelem." Úgy éreztem, hogy akár én is írhattam volna ezt a történetet.
Szerintem ez a film azoknak szól leginkább, akik félnek az újtól, a jótól, akik félnek kockáztatni. Ha valami boldogságszagú, akkor az emberek hajlamosak meghátrálni, mert ott akkor akár mélyen belekeveredhetnek olyan érzelmi "csapdákba", ami megsebezheti őket.
Ez a film annyira őszinte és természetes. Én nem is tudom szavakba önteni az érzéseimet ezzel kapcsolatban. Szerintem érdemes megnézni. :-)

Before sunrise (I.rész)
http://www.imdb.com/title/tt0112471/

Before sunset (II. rész)
http://www.imdb.com/title/tt0381681/

Apró jövevény

"Születéskor a szemünk csukva, a szánk pedig nyitva van, majd egész életünket azzal töltjük, hogy megpróbáljuk korrigálni a természet ezen tévedését." :-)

Megérkezett 2010. szeptember 30-án a várvavárt kis jövevény, a mi kis Blankánk :-)

Ma már közel 3 hetes, 3,33 dkg, kisimult, jó nagyokat alvó, néha igazán anyukájához hasonló hisztiket levágó leányzó.

Néha még nem tudok elhinni, hogy tényleg itt van velünk, az életünkben. Néha arra ébredek, hogy az egész életemet csak álmodom, halált és születést nem vagyok képes felfogni, de akkor fel sír Ő. És akkor rájövök, hogy mekkora egy csoda ez a kis baba.
Mai napig nem vagyok képes felfogni hogyan képes egy igazi élet kifejlődni olyan kis helyen, mint egy pocak. És mi minden zajlik körülötte 9 hónapon át. Annyira érdekes ez az egész. Nem tudom elképzelni (mert ilyeneken szoktam morfondírozni), hogy mi alapján pont a méhben fejlődik ki a kis jövevény. Igen, igen...ha már egyszer ott ment be a dolog ami létrehozta, akkor bizonyára onnét is kell kijönnie annak, ami létrejött. De eljátszottam a gondolattal, hogy mi lenne, ha mondjuk a hátunkon fejlődne ez a "teremtmény"? Vagy mi lenne, ha a fejünkön, fenekünkön, lábunkon? A legpraktikusabb hely akkor is a has ebből a szempontból. Mert végigjátszottam a fejemben, hogy bár néha így is mennyivel több az akadály az anya életében, de mi volna, ha tényleg a háton történne mindez? Akkor tényleg púp lenne az ember hátán :-)
Félretéve a viccet, mindig elámulok, hogy mennyire jól lettünk megalkotva mi élőlények. Mindenben milyen rendszer van.

Szóval örülök ennek a kis pocaklakónak, aki most befényezi a nővérem és a mi napjainkat is :-)