Ünnepek

Karácsony, szilveszter, húsvét, születésnap...Mennyi ünnep. Mennyi elintéznivaló, tökéletességre törekvés, sütés-főzés, takarítás, készülődés. Ezekkel jár. Ez mind nem baj,hisz meg kell adni a tiszteletet az ünnepnek, várni kell, igazi ünneppé kell tenni, mert ha túl hétköznapi, akkor mi különböztetné meg a többi naptól azt a jeles eseményt,amire készülünk? De vajon hány ember gondolja úgy,hogy csak azért mert ünnep még nem kell halálra hajtottan, fáradtan, szétcincált idegekkel várni egy ünnepet? Fiatal vagyok még,de ennyi idősen is kezdem belátni,hogy mind szép és jó,amire gyerekkoromban megtanítottak és amit láttam,hogy asztal roskadásig kajával, minden pöccre kész, ital,sütik, díszítés, csak épp öltük már egymást az utolsó percekben és a legkevésbé sem vártuk,hogy utána mosolyogva együtt kelljen ünnepelni,mikor nem segítettük egymást röviddel előtte, hanem szívünk szerint a fenébe küldtük volna. Az ide karácsony ilyen volt....Nem lep meg,hisz gyerekkorunktól kezdve így telnek a karácsonyok, ideges készülődésben, feszültségekkel telve, de persze utolsó előtti napra mindig végeztünk és 24én már talán sikerült egymást szeretnünk. De idén 24én este végeztünk a sütéssel, rend még sehol sem volt, az ünnepi ebédet meg 2 nappal előtte megettük. Sőt! Már az újévi lencsét is megettük. Persze ez alkalommal is végeztünk és le tudtunk ülni a fa alá ajándékot bontogatni, mert rend lett,meg lett egy süti is legalább, de mind hulla fáradtak voltunk a szokásos veszekedéshez is,hogy ki mit bontson. De a szilveszter? Ez a nap,amit ha nem is izgatottan vártam, de azért csak vártam,hiszen nagy elhatározásokra jutottam,amit ma éjfélkor ünnepélyesen akartam megtenni...szóval eljött ez a nap. Hívtak ide-oda buliba, de itthon maradtam,hogy tiszta fejjel léphessek az újévbe,hogy a céljaimat józanul és erős elköteleződéssel tűzhessem ki, mégis úgy fest, percek múlva éjfél, de se nem vagyok erős jelen pillanatban, se nincs kedvem célokat kitűzni. Ma is robotoltam,hogy a holnapi vendégeknek minden kész legyen. A veszekedések ma sem maradtak el,sőt még az imént is volt egy kis csetepaté a pezsgő bontás körül,amit előre akartunk hozni,hogy lefekhessünk korábban. A többiek koccintottak,még ha előtte össze is vesztek, de nekem az elveim nem engedték,hogy teljes vigyort vágva koccintsak csak azért,mert így szokás. Én akkor koccintok, ha békesség van, egymás egészségére és szép jövőjére koccintunk. De itt csak azért volt koccintás,hogy ne maradjon ki és mehessünk aludni. Úgyhogy idén nem koccintok...pedig olyan szép célokkal indulok az új év felé,amit meg akartam ünnepelni a családommal. Hiszen két év munkanélküliség és céltalanság után végre olyan dologba kezdtem ami érdekel és amivel szeretnék tervezni. Nekem ma lett volna a napja,hogy ezt megünnepeljem. De mindenki elfoglalt a saját zűreivel és nem látjuk egymást. Nemhogy egymás gondját vagy örömét. Rég nem írtam, pedig lett volna mesélni valóm. És még lesz is. Most elindult bennem valami, vagy inkább velem valami? Nem is tudom. De bármilyen káosz is van körülöttem, és még ha szét is esem rövidke percekre vagy órákra,azért érzem magamban,hogy 26 évesen talán hosszú évek után most először megint élem az életem és nem csak álmodok róla.

De ja vu

Sírni volna kedvem, de egy könnycsepp sem jön a szememre. Évek óta nehezemre esik a sírás. Talán elsírtam,amit lehetett. Pedig néha olyan sokat enyhítene a szívem terhén,ha elsírhatnám. Ma arra kezdek rájönni,hogy vannak emberek,akiknek nem való a párkapcsolat,mert egyszerűen nem képes benne élni, társ lenni, kompromisszum kész lenni, hajlítható lenni. Már a kezdeteknél kibuknak ezek a hibák, a simulékonyság hiánya, ezért már a randizásnál is problémák adódnak. Csak 1 randiig jut a 2 illető, vagy párig,aztán vége. Az ilyen emberek hiába vágynak kapcsolatra, hiába vonzzák a másik nemet,mint a mágnes...csak ideig-óráig tart a "varázs", mert amint kapcsolatba lépnek a szemkontaktus után, megkezdődik az ösztönös leépítési folyamat, a menekülés a lehetséges kapcsolat elől. Az ilyen típusú emberek hiába vonzódnak a másikhoz, a közelség mégis fullasztóvá válik rövid időn belül számukra.

Ludovico Einaudi - Underwood - In A Time Lapse (Out Take)

Közeleg a várva várt tavasz :-)

Közeleg a tavasz :-)

Érzem a zsigereimben, hogy végre megint kezdődik az "élet". Elkezdődik valami új, valami jó.
Az idei tél különösen nyomasztóan hatott rám. Szinte csak vegetáltam, éltem napról-napra. Vártam, hogy elmúljon a hideg, hogy befejeződjön egy időszak, ami nem a legjobb időszak volt az életemben.

Úgy érzem az idei év valami különlegeset tartogat számomra. Sőt nem csak számomra, hanem mindazok számára, akik nyitottak a jóra, az újra.
Eddig csak lazsáltam és vártam, hogy számba repüljön a sült galamb. Se meló, se semmi.
Életemben először odatettem magam és ezerrel ontottam az önéletrajzokat szanaszéjjel az országban és külföldre is.
Ősztől, ha addig nem alakul semmi igazán bíztató, akkor irány Ausztria, Salzburg ahol sok szeretettel várnak :-) Életem első munkahelyén tegnap írtam volna alá életem első szerződését, de sajnos nem az volt az én utam,így 5 kemény ingyen ledolgozott nap után úgy döntöttem várok még valami másra, ami én vagyok legalább egy kicsit és amiért azt mondom, hogy érdemes elhagynom az otthonom. És valami azt súgja, hogy nemsokára olyan munkát találok, amiben nem csak jól érzem magam, de ami más területeken is szép jövőt tartogat :-))

Ez hosszú idők óta az egyik legszebb napom. Nyugodt vagyok, szeretem az életet és hálás vagyok, hogy kirándulhattam ma a családommal csodaszép időben. Mégcsak nem is mentünk messzire, nem is költöttünk pénzt benzinen kívül semmire. Mégis szuper nap volt. Láttunk szarvasokat, nyuszikat, pávát. Szedtünk medvehagymát. És élveztük a tavasz első igazi napsütését. Csodás volt. Az ilyen napokért érdemes élni, amik a maguk egyszerűségével a legszebbek.