Megtanulni, elfogadni...

Legbenső félelmünk nem az, hogy alkalmatlanok vagyunk.

Legbelső félelmünk az, hogy hatalmunk nem ismer mértéket.

Nem sötétségünk, hanem ragyogásunk ijeszt leginkább.

Azt kérdezzük magunktól: Ki vagyok én, hogy csillogásommal másokat elkápráztassak?

Miért ez a kishitűség?

Isten gyermekei vagyunk. Ha kicsinyek maradunk, azzal nem szolgáljuk a világot.

Senki előtt nem nyitunk új utat azzal, ha törpévé tesszük magunkat, nehogy mások elbizonytalanodjanak mellettünk.

Arra születtünk, hogy kinyilatkoztassuk a bennünk lakozó Isten dicsőségét.

Mert ő nemcsak némelyikünkben, de mindegyikünkben ott lakik.

Amikor engedjük világítani saját fényünket, önkéntelenül lehetővé tesszük másoknak, hogy ugyanezt tegyék.

Amikor megszabadulunk félelmünktől, jelenlétünk automatikusan felszabadít másokat.

(Marianne Williamson)

“Megkaphatsz bármit, ha eléggé akarod. Csak olyan túláradó lelkesedéssel kell akarnod, amely kitör a tested fogságából és eggyé válik a mindenséget teremtő erőkkel.” (Sheila Graham)

“Őrizkedjünk azoktól, akik lekicsinylik törekvéseinket! A törpék mindig így tesznek, míg az igazán nagyok azt éreztetik velünk, hogy mi is azzá válhatunk.”
(Mark Twain)

“Ha ma nem izzadok meg, holnap a könnyeim áztatnak majd.” (MMA)

“Ne várj, a legjobb alkalom soha nem fog elérkezni. Kezdj hozzá ott, ahol éppen most vagy, és használj bármilyen eszközt, ami csak a kezedbe kerül, hiszen a legjobb szerszámokat útközben úgyis meg fogod találni.” (Napoleon Hill)
 

“Az optimista két garassal a zsebében is úr. A pesszimista tele páncélszekrénnyel is senki.” (André Kostolany)

“Milliók és milliók hiszik azt magukról, hogy szegénységre és kudarcra vannak “kárhoztatva” valamilyen megfoghatatlan erő hatásának következtében, amelyre – meggyőződésük szerint – nincsenek befolyással. Ők maguk “szerencsétlenségük” létrehozói, méghozzá azokon a negatív gondolati impulzusokon keresztül, amelyeket a tudatalattijuk “felvesz”, és a nekik megfelelő ekvivalensekké változtat.” (Napoleon Hill)

“Sosem tudhatod milyen eredményei lesznek a cselekedeteidnek, de ha nem cselekszel eredményük sem lesz.” (Mahatma Gandhi)

“Hasonlítsd össze magad a jobbal és elégedetlen vagy, de hasonlítsd össze magad a legrosszabbal és máris több vagy az elégnél.” (kínai közmondás)

“Mások rólad alkotott véleménye nem kell, hogy a te valóságoddá váljon!”

(Les Brown)

“Egy idő után megtanulod a finom különbségtételt a kézfogás és az önfeladás között,
És megtanulod, hogy a vonzalom nem azonos a szerelemmel és a társaság a biztonsággal,
És kezded megérteni, hogy a csók nem pecsét és a bók nem esküszó,
És hozzászoksz, hogy emelt fővel és nyitott szemmel fogadd a vereséget, a felnőtt méltóságával, nem pedig a gyermek kétségbeesésével,
És belejössz, hogy minden tervedet a mára alapozd, mert a holnap talaja túl ingatag ehhez.
Egy idő után kitapasztalod, hogy még a napsugár is éget, ha túl sokáig ér.
Műveled hát saját kertecskédet, magad ékesíted fel lelkedet, nem mástól várod, hogy virágot hozzon neked.
És megtanulod, hogy valóban sokat kibírsz…
Hogy valóban erős vagy.
És valóban értékes.”

(Veronica A. Shoffstall)

Magáért beszél...

Anti-emotional?

Egy kőszívű, érzéketlen nő lennék? Mostanában kezdem azt gondolni, hogy igen.

Képtelen vagyok ragaszkodni emberekhez. Helyekhez, tárgyakhoz annál inkább ragaszkodom mondjuk. Azok nem tudnak megbántani. De ha elkezdek ragaszkodni egy emberhez azzal együtt jár a csalódás, fájdalom, szenvedés. Könnyek és sok-sok kín.

Nem tudok úgy nézni egy emberre, hogy ne félnék előre attól, hogy egyszer nem lesz az életem része, akár barát,barátnő, társról legyen szó. Eszeveszettül félek attól, hogy megszeressek valakit, akit a szívem minden szeretetével árasztok el és az a valaki előbb utóbb összetöri ezt a hatalmas szivet, ami már így is sérült eleget, pedig nagyon féltve őriztem és ritkán engedtem neki,hogy szeressen. Mégis összetört...lehet saját magam törtem össze...az is lehet,hogy én tettem ilyen törékennyé a túlzott dédelgetéssel. Nem tudom. Csak azt tudom, hogy ez a szív él-hal azért, hogy végre letépjék róla a lakatot -ami alá elzártam, hogy ne sérülhessen-, mert azzal, hogy elzártam attól, hogy ne szeressen attól is elzártam, hogy szeressék. Felgyülemlett benne sok évnyi szeretet, amit adhattam volna akár a természetnek is, csakúgy mint barátoknak, de én még azoktól is sajnáltam...és ez a sok-sok visszafojtás hatalmas energiává gyülemlett a szívemben. A gát,amivel az útját eltorlaszoltam kezd megrepedezni. És meg is kell repedjen, mert nem normális, amit műveltem vele. Visszafogtam azt, ami éltetett is volna egyben...most meg nagyobb galibát okoz a "jó szándékú" elfojtásom, mint hittem.

"Semmit ne erőltessünk... A lényeg hogy minden megy magától és minden idővel bekövetkezik. Ha nem az életünkbe való és mi még is megtartjuk, akkor is ki fog esni egyszer, csak később. Ha oda való és elküldtük úgy is visszatér. Szóval nincs olyan, hogy jó vagy rossz döntés. Aki az életünkbe való az ott lesz, aki nem, az egyszer eltűnik."

"Az ember életében legalább egyszer nagyon szerelmes...van, hogy többször is. Minden szerelem elmúlásával az emberi szív kevésbé tud már szeretni. Minden ember törekszik a szerelemre. Valamilyen formában. Szerelmesek leszünk fákba,virágokba,országokba, életérzésbe,stílusba...nagyon sokféle szerelem létezik a Földön és mind közül egyetlen egy szerelem "gyilkos". Ha a szerelmet egy olyan csodálatos ember iránt érezzük, akiért bármit megtennénk. Minden ember életében eljön az a pillanat, amikor rá kell jönnie, hogy elcseszte és a férfi vagy nő, akit szeret már nem tudja őt szeretni. Ilyenkor van az a pont, amikor a szerelmes szív megnyugszik,megbékél és elfogadja, hogy a hibáinak a következményét vállalni kell és rá kell jönni arra, hogy a férfi vagy nő akit, addig a percig mennyire imádott más oldalán talán boldogabb lenne. A szerelmet az ember nem választja, hanem kapja valamilyen felsőbb hatalom ajándékozza. Mit ér a szerelmes szív, ha pusztán múló parányi ideig szerethet? Semmit. Várni valakire, akit az ember szeret egyszerre csodálatos és kínzó érzés. Várni a csókjára, a szavaira...a szerelmére. Ha valakit igazán szeretsz el kell engedned és, ha ő is igazán szeretett téged ebben a sívár gyötrelmes életben, akkor visszatér hozzád, mikor elkezdi gyötörni a hiány, megőrül egy kedves szóért tőled. Ő akkor visszatér és virágokkal ülteti teli kopár szíved kertjét! El kell engednünk szívünk kicsi fehér galambját és várni, hogy visszarepül-e hozzánk! Létezik igaz szerelem? Igen létezik. Az igaz szerelem az, amikor egyikünk hajlandó lemondani a saját boldogságáról azért, hogy szívének legkedvesebb teremtménye boldogan élhessen."